Mindannyian Antigonék szeretnénk lenni. De csak Iszménék vagyunk.
Szeretnénk kiállni a jog, a törvény, a hit, az isten, a törvény az erkölcs mellett…de a félelem mindig eltérít bennünket. Félünk. De mitől is? És miért? Mit féltünk?
A szabadságunkat? Ha nem vállalhatjuk a véleményünket, a nézeteinket, akkor nincs is szabadságunk.
Félünk a következményektől? Melyektől? Elvesztünk egy barátot? Az nem is volt igazi barát.
Féltjük a munkahelyünket? Ha jü szakemberek vagyunk, biztosan találunk jobbat. Olyat, ahol értékelik a kiállást, a gerincet, a következetességet.
Félünk elveszíteni egy ember szeretetét? Milyen szeretet az? Milyen szeretet az, ami el lehet veszíteni a hitünkkel, a kiállásunkkal, a ragaszkodásunkkal….az nem is igazi szeretet volt, csak függés.

Szóval, akkor miért nem tudunk Antigonék lenni?

Antigoné kemény, akaraterős. A lelkiismeretének engedelmeskedik, nem keres kibúvót, és nem ismer megalkuvást. A többiek is elismerik igazát, de nem követik példáját, mert nem elég bátrak hozzá. Tragikus hős, halála megrendítő. Talán mégsem hús-vér ember, hanem egy eszme megtestesítője.

Hol a bátorságunk? Hol a hangunk? Hol a hangos szavunk? Hol vannak a bátor tettek?

Elfogytak...vagy talán sose voltak.